2010. január 30., szombat

Kevesebb média

Írta: Shadow

Jenni Dahlman, aki mostanság a lovaglással van elfoglalva, egyre kevesebb publicitást kap.

Jenni Dahlman-Räikkönen pár évvel ezelőtt, még mint az F1-es versenyző Kimi Räikkönen párja volt ismert. Manapság azonban Jenni egyre kevesebbszer jelenik meg az egyes helyszíneken, férje oldalán.

A pár magánélete, távol került Finnországtól, és boldog házasságban élnek Svájcban, immáron az újonnan várásolt luxusvillában, Baar-ban.
A házaspár a Villa Butterfly nevű villában él, melyért Kimi körülbelül 30 milliót fizetett. A korábbi, wollerau-i ház 2009 végén kelt el, egyes információk szerint körülbelül 5,9 svájci frankért.

A szerelmesek eleinte gyakran mutatkoztak együtt. Főként kapcsolatuk kezdetén. A két fiatal 2001-ben találkozott a Vanajanlinna kastélyban, mikor Jennit Miss Skandináviává koronázták.
Az eljegyzésre 2002 áprilisában került sor, majd 2004. július 31-én megtartották az esküvőt a hämeenlinnai Vanajanlinna kastélyban.

Azóta a pár kapcsolata már túlélt jópár pletykát, s mára egyre kevesebbet kerül magánéletük az újságok hasábjaira. Megadják egymásnak a kellő szabadságot - talán ez az titkuk. Jenni gyakran ünnepel barátnőivel, míg Kimi is szívesen tölti szabadidejét barátaival egy karaoke bárban.

2010. január 26., kedd

Debütálás Jenni nélkül

Írta: Shadow

Jenni nem lesz ott a helyszínen Kimi Räikkönen első éles rallis bevetésén, Rovainemiben.
Riku Kuvaja elmondta, hogy Jenni nagyon komolyan veszi a lovaglást, ami teljes odaadást igényel, így nem sok ideje marad arra, hogy kilátogasson Kimi versenyeire.
Ugyanakkor azt is elmondta, hogy bár nem biztos, de szerinte Jenni mindenképpen megjelenik majd egy-két helyszínen a WRC szezon során. Azonban csak néhányon, ahogy azt az F1-es időszakban is tette.

2010. január 22., péntek

The Sun: Jenni Dahlman #2

2009. Április(!)
A The Sun brit napilap összeállította az F1-es feleségek/barátnők top 10-es listáját.
(nagyításhoz katt a képekre)


#10. Silvana Barrichello
Rubens Barrichello 1997-ben vette feleségül Silvana-t, és két gyermekük van: Eduardo és
Fernando.
A veterán brazil így beszélt feleségéről: "Ő segített megbirkózni az F1 pozitív és negatív oldalával is, és nagyon hálás vagyok az Istennek az Ő létezéséért."

#9. Vivian Sibold
A belsőépítésznek tanuló Vivian és Nico Rosberg 5 éve alkotnak egy párt.
"Nem gondolok úgy magamra, mint egy szex-szimbólumra, és nem is szoktam ezen gondolkozni." - mondta Rosberg, akit sokszor Leonardo di Caprióhoz hasonlítanak.


#8. Anna Rafaela Bassi
A Ferrari ásza, Felipe Massa 2007 novemberében vette feleségül Anna Rafaela Bassit, és ő vigasztalta a brazilt, mikor az 2008-ban egy ponttal alulmaradt a világbajnoki küzdelemben Lewis Hamiltonnal szemben.
Massa azt monda: "A feleségem mindig támogat engem, de az utolsó futam után, Brazíliában ő jobban kiborult, mint én." - így Felipe

#7. Catherine Hyde
A bájos brit hölgy, Catherine Hyde az, aki elrabolta Heikki Kovalainen szívét.
A McLaren finnje és a sportpszichológusnak tanuló lány 2010-re tervezi az esküvőt.



#6. Isabell Reis
A Toyotás Timo Glock a lélegzetelállító Isabell Reis-szel randizik, aki közgazdaságtant tanul.
A szőke szépség feltűnt a televízióban is a Germany's Next Top Model című műsorban.



#5. Nicole Scherzinger
A címvédő Lewis Hamilton oldalán a popsztár Nicole Scherzingert találjuk, a Pussycat Dolls énekesnőjét, aki a helyszínen szorított kedveséért a 2008-as évadzárón.
"Majdnem rosszul lettem. Nagyon izgalmas volt. Hála az Istennek." - emlékezett vissza a hölgy a brazíliai diadalra.
A pár 2007-ben találkozott Münchenben az MTV Europe awards-on. A 30 éves Nicole 7 évvel idősebb Hamiltonnál.

#4. Hanna Prater
Sebastian Vettel három éve találkozott barátnőjével, Hanna Praterrel.
Vettel rajongója a klasszikus angol komédiának, amit talán még fokoz az is, hogy Hanna édesanyja félig angol.



#3. Raquel del Rosario
Fernando Alonso kedvese, Raquel del Rosario, egy spanyol együttes, az El Sueno de Morfeo énekesnője.
A szép, barna hölgy gyakran szorít a helyszínen párjának.




#2. Jenni Dahlman
Kimi Räikkönen a korábbi Miss Skandináviát vette feleségül 2004-ben. Van házuk Zürich-ben és Helsinkiben.
Jenni lelkes lovas és négy saját lóval büszkélkedhet, melyeket a hírek szerint az ő Repülő Finnjétől kapott.







#1. Jessica Michibata
Jenson Button tavaly szakított Florence 'Flee' Brudenell-Bruce-szal. Flee előtt Button-nak 2 éves kapcsolata volt Louise Griffiths-szel.
Jelenlegi barátnője a modell Jessica Michibata, aki anyai ágon japán, apai ágon pedig spanyol és olasz.

2010. január 16., szombat

Bläk

Feltöltöttem pár képet a Bläkról. ITT megtaláljátok őket; valamint nézzetek be IDE

2010. január 15., péntek

Új modul

Jobb oldalon találtok egy új menüpontot, Társalgó névvel. Remélem elnyeri a tetszéseteket! ;)
Regisztráljatok bátran! :)
(katt a képre :)


(

2010. január 14., csütörtök

Kimi Räikkönen és Jenni Dahlman beköltözött baar-i otthonába

Forrás: http://kimi.lapunk.hu
Írta:

Kimi Räikkönen és felesége Jenni Dahlman beköltöztek a svájci Baar-ban található új házukba. Értesülések szerint a "Villa Butterfly" 30 millió eurót (máshol svájci frankot írnak, úgyhogy a lényeg annyi, hogy piszok drága volt) kóstált.

A Räikkönen házaspár korábbi otthona, mely Wollerauban volt, tavaly év végén kelt el. Eredetileg 5,9 milli svájci frankért akarták eladni, végül valamivel kevesebb mint 4 millióért (svájci frank) sikerült vevőt találni rá.

A wollerau-i ingatlan, amit Kimiék eladnának, több, mint 300 négyzetméteres volt, 3 hálószobával, edzőteremmel, szaunával, medencével és biliárdteremmel. A ház a Zürichi Tóra néz. A házat még annak ellenére is áron felül tudtál eladni, hogy korábban többet kértek érte, hiszen árbecslők szerint az a ház nagyjából 3 millió svájci frankot ér ténylegesen. Persze talán az is nyom a latba valamicskét, hogy kik laktak benne előzőleg!

A "Villa Butterfly" nagyságrendekkel nagyobb, közel 3000 négyzetméter, no nem maga a ház, hanem az egész épület együttes. Kimi már régebben vette meg a villát, de néhány átalakítást végeztettek el rajta, hogy teljes mértékben megfeleljen az ízlésüknek. A villa a Zug tóra néz.

A pár már júliusban költözködött Wollerauból Baar-ba, most pedig véglegesen elfoglaltál a "palotát".

Divatmustra 3

Tom Ford





















Ray Ban















Prada














Dior





















Dior












Dior

2010. január 12., kedd

Szuper esküvő, mesebeli kastély

2004-es cikk!

Fordította: Shadow
Jenni Dahlman (22) modell és Kimi Räikkönen (24) Forma-1-es versenyző elkötelezte magát, s egybekeltek a hämenlinnai Vanajanlinna kastélyban 2004. július 31-én, szombaton. A nyár leghíresebb sztáresküvője volt, mely hónapokig szóbeszéd tárgya volt.

Roppant nagy volt a médiaérdeklődés az esküvő iránt, a biztonsági intézkedések azonban távol tartották a sajtót.

A két fiatal 2001 októbere óta alkot egy párt, két éve jegyesek, s Zürich közelében élnek, Svájcban. A 178 cm magas Jenni és a 175 cm magas Kimi az egyik legtöbbet fényképezett pár a Forma-1-ben.

Kimi felbérelt egy jól ismert hazai biztonsági céget, hogy távol tartsák a lankadatlan figyelmű médiát az eseménytől, ami nem könnyű feladat. A felelősség súlya Lauri Lehto biztonsági tiszt vállát nyomta.

Tekintve, hogy Kimi egy nemzetközi híresség a külföldi sajtó is érdeklődött – az ég elegendő helyet ad a helikoptereknek…

Jenni és Kimi a festői környezetet, s a Vanajanlinnát választotta esküvőjük helyszínéül, az ünneplésre azonban egy másik helyen került sor. A Vanajanlinna azért is volt egyértelmű választás, mert 2001 őszén itt találkoztak, mikor Jennit Miss Skandináviává koronázták. Jenni mostanság kevesebbet modellkedik, s gyakran követi férjét a versenyhelyszínekre.

Räikkönenék esküvőjén további ismert arcok is jelen voltak, úgy, mint a McLaren brit főnöke Ron Dennis, továbbá Mika és Erja Häkkinen is hivatalos volt az eseményre.

A menyasszonyt és a vőlegényt Maybach limuzinnal szállították. A járgány, mely közel 1 millió euró értékű, s hat méter hosszú, közvetlenül az esküvő előtt érkezett Finnországba Stuttgartból.

Az esküvői menün szerepelt többek között pulyka, saláta, füstölt hal, cukkini saláta kecskesajttal, szarvashús, és lazac is.

A nem kevesebb, mint 30000 négyzetméter területű vár több, mint 80 szobával rendelkezik. Mikor belépünk egy zene teremben találjuk magunkat, s az emeleten található egy 78 férőhelyes szalon. A földszinten pedig található egy bálterem, ahol esküvőt szoktak tartani.


Az esküvő biztonsági intézkedései 15 000 – 25 000 euróba kerültek, az esküvő teljes költsége pedig hozzávetőleg 100 000 euró.

A pletykák szerint Kimi és Jenni nem maradt egész éjjel a Vanajanlinnában, egy „titkos” helyen töltötték a nászéjszakát.


Mivel Kimi foglalkozása igen veszélyes, természetesen a finn pilótának is van végrendelete. Kimi halála esetén Jenni kapná férje vagyonának nagy részét. Kimi ingatlanjainak száma csak nő, értékük több tízmillió euró.

2010. január 5., kedd

Képek

Három darab új képet töltöttem fel :) (katt a képekre)